Tudta, hogy a nyersanyagok és erőforrások 40%-át irodák használják fel? Így a környezetvédelem egyik leghatékonyabb módja azok zöldítése.
Ma már nem kérdés, hogy a vállalatok számára többféle szempontból is fontos a környezetvédelem. A munkatársak, a fogyasztók és a vállalati partnerek is egyaránt elvárják minden cégtől, hogy fenntartható módon működjön, azaz ne terhelje a környezetet. A gyárak, üzemek, termelő egységek esetében általában törvények és rendeletek, részletesen kidolgozott iparági ajánlások szabályozzák ezt a kérdést, ugyanakkor az irodák működésével hivatalosan senki nem foglalkozott. Hiánypótlóként jött létre az European Green Office program évekkel ezelőtt, amelyet nálunk Zöld Iroda néven ismernek.
Mi a Zöld Iroda program?
Az európai Zöld Iroda program célja, hogy segítséget nyújtson az irodaüzemeltetőknek, nagyvállalatoknak és KKV-knak egyaránt abban, hogy miként kezdjék el az irodák környezetbarátabbá tételét. Az Unió által támogatott kezdeményezés immár hat országban, köztük Magyarországon is működik a KÖVET Egyesület jóvoltából, és számtalan szolgáltatást kínál. Létrehoztak egy irodai ÖKO-lábnyom kalkulátort, amely egy online alkalmazás az adott munkahely fejlődésének és állapotának felmérésére, kiadták az EGO kézikönyvet, amely a legfontosabb zöld tudnivalókat tartalmazza, felállították a zöld ellenőrző listát, amelyben bármely iroda önmaga kiértékelheti saját zöld teljesítményét. Emellett valós és virtuális képzéseket szerveznek irodai környezetvédelem témában azoknak, akik zöld irodai koordinátori feladatokat látnak el vagy ezzel szeretnének foglalkozni.
Mit tartalmaz a Zöld Iroda minősítés?
A résztvevő vállalatok egyébként pályázhatnak is a zöld iroda cím elnyerésére, amely tulajdonképpen egy tanúsítvány. A zöld iroda címhez szükséges elvárások alapvetően két fő csoportra oszthatók: egyrészt menedzsment jellegű vállalásokra, ide tartoznak például a céges szintű vállalások, a CO2 emissziós célok vagy éppen a munkatársak környezettudatosságát célzó zöld edukációs programok. Másrészt működést érintő alapelvekre, ilyen például az energiagazdálkodás, a nyomtatókat, irodai berendezéseket érintő környezetvédelmi ajánlások vagy a hulladék kérdése.
Hogyan nyerhető el a Zöld Iroda Tanúsítvány?
A Zöld Iroda Tanúsítványhoz kapcsolódó feladatok:
- A Zöld Irodát üzemeltető cégnek méretétől függően rendelkeznie kell egy, vagy több koordinátorral
- Minden esetben meg kell fogalmazni az iroda üzemeltetési politikáját, amelyet meg kell ismertetni minden munkatárssal
- A Zöld Iroda működését félévente felül kell vizsgálni, célokat kell kitűzni és ezeket folyamatosan figyelemmel kell követni
- A Zöld Iroda Tanúsítványt kétévente meg kell újítani, amihez egy ismételt, átfogó audit szükséges.
- Elengedhetetlen a dolgozók képzése, tudatosságuk mélyítése.
- A Zöld Irodát üzemeltető szervezetnek éves eredményeiről és céljairól egy rövid kérdőíves formátumban (elektronikusan) jelentést kell tennie.
Hogyan zajlik a minősítés?
A Zöld Iroda programba jelentkező irodák, szervezetek először kitöltik az egyesület által megadott kiértékelő tesztet. Ez egy pontozással működő lista, amely pontos képet ad arról, hogy a cég milyen környezetvédelmi lépéseket tett eddig, és milyen területeken szükséges a fejlődés. A szerződéskötést és feladatok ütemezését egy helyszíni audit követi, és természetesen pótauditra is lehetőség van abban az esetben, ha valamilyen fontos kritériumnak nem sikerült megfelelni már az első alkalommal. Ezután az adott munkahely használhatja a Zöld Iroda logót és tanúsítványt. A minősítési folyamatot egyébként kétévente ismételten el kell végezni.
A Think Green országos online KUTATÁST indított, amelyben szeretnénk megismerni a munkahelyek környezetbarát tevékenységét. Kérjük töltse ki rövid anonim kérdőívünket és nyerjen zöld ajándékokat! A FELMÉRÉST ITT TÖLTHETI KI!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
midnight coder 2019.12.11. 18:59:35
2019.12.12. 08:48:23
greeny74 2019.12.12. 08:53:36
greeny74 2019.12.12. 10:24:05
CCnick 2019.12.13. 06:31:02
greeny74 2019.12.13. 06:36:03
Remélem így tudtam segíteni.
www.mklu.hu/pdf/ekop_uee/ezik.pdf
kovet.hu
www.zoldiroda.hu
www.wri.org/search/site/office
Thinkgreen 2019.12.14. 12:04:21
És nem beszélve a munkajogi kérdésekről.
Tehát nincs olyan 1 megoldás ami jó megoldás. A homeoffice jó megoldás részben, mint ahogy azt már használják is sokan.