Vajon létezhet zöld üzlet?

Az üzleti életben nehéz érvényesíteni a zöld szempontokat, ahol inkább a pénz az úr. Ezért támogatja az Epson a szemléletváltást célzó Think Green programot.

suwa_1.jpgLake Suwa

A környezetvédelmi szempontokat sokszor felülírják a pénzügyi elvárások, és ez különösen igaz Magyarországra, holott ma már egy zöld választásnak nem kell feltétlenül drágábbnak lennie. Fábián Miklóssal, az Epson kereskedelmi vezetőjével beszélgettünk arról, hogy az Epson miért állt a Think Green program mellé támogatóként.

Miért döntöttek úgy, hogy támogatják a Think Green programot, amelynek célja egyfajta zöld szemléletváltást elérni az üzleti életben?

Az Epson számára fenntartható vállalatként működni azt jelenti, hogy annak minden vonatkozásáról felelősen gondolkodunk, az utolsó villanykörtétől a legnagyobb gyártó üzemig. Nagy figyelmet fordítunk a dolgozók körülményeinek javítására, a vállalat folyamatainak környezetvédelmi átalakítására, és természetesen ez a zöld gondolkodás megjelenik a termékfejlesztés terén is. Ráadásul ez a szemlélet már hosszú évtizedekkel ezelőtt megszületett az Epsonnál, például a japán központ a Lake Suwa mellett terül el, ahol már 1942-ben elkezdtek azzal foglalkozni, hogy miként lehetne megóvni a tó ökológiai egyensúlyát. Így az 1970-es évektől a legmagasabb szintű szennyvízkezelési technikákat alkalmazza a vállalat, ezek a tóvédelmi programok pedig természetesen azóta is folytatódnak. De említhetnénk a CFC-gázokkal kapcsolatos vállalásokat is: közismert, hogy a környezetvédők a 90-es években megfogalmazták az ózonpajzsot súlyosan károsító gázok csökkentésének szükségességét. Az Epson ebben is élen járt: a termelésben elsőként már 1993-ra teljesen megszüntette a CFC-gázok kibocsátását. A fenntartható üzlet lényeges eleme az is, hogy a világ különböző részein lévő Epson gyárakban hasonlóan magas színvonalú körülmények között dolgoznak a munkatársak a Fülöp-szigetektől egészen Brazíliáig, és nyoma sincs a fejlődő országokban szokásos kizsákmányoló szemléletnek. Az Epson menedzsmentje óriási hangsúlyt fektet arra, hogy a vállalat mind a partnerei, mind a vásárlói szemében kiszámítható és megbízható legyen. Személy szerint én is közel 20 éve dolgozom a cégnél, és folyamatosan tapasztalom a vállalat filozófiájában megtestesülő becsületes és őszinte szemléletet. Ilyen háttérrel nem volt kérdés, hogy a Think Green programot támogatnunk kell.[i]

A szponzoráció mellett a környezetvédelmi szempontok miként jelennek meg az Epson működésében?

Ugye említettük a Lake Suwa és a CFC gázok projektet, de ezen kívül számos környezetvédelmi kezdeményezés zajlik világszerte az Epsonnál. A 90-es évek végén a cégnél létrejött több olyan bizottság, amelyek a környezeti hatások minimalizálásával foglalkoznak: így a környezetvédelmi, az energiatakarékossági, a nulla kibocsátási bizottság, a termékek újrahasznosításával, a vegyi anyagok ellenőrzésével és a zöld beszerzésekkel foglalkozó bizottságok. 2050-re 17 olyan célt tűzött ki a vállalat, amelyek pozitívan befolyásolják a vállalat környezetre gyakorolt hatását: például 90%-kal csökkenti a klímaváltozást generáló légköri szennyező gázok kibocsátását, így a CO2-ét is minden termékére és szolgáltatására vonatkozóan, azok teljes életciklusa során a gyártástól a felhasználásig, az energia jórészt megújuló forrásból fog származni, és jelentősen csökken a vízfogyasztás is.[ii]Egy teljesen hétköznapi példa, hogy a céges autókínálatban mára minden kategóriában szerepel hybrid meghajtású autó. A globális stratégiai vállalások mellett pedig számos lokális zöld kezdeményezést is felkarolt a cég. Németországban gyermekek számára szerveznek oktató programokat az újrahasznosítás fontosságáról, Spanyolországban részt vett egy gyermek közösségi központ felújításában, az Oxford Egyetemen az Epson Moverio okos szemüveget alkalmazták egy megoldás kifejlesztésére, amely látás korlátozott egyéneknek segít a tájékozódásban a virtuális valóság segítségével. És ennek jegyében döntött úgy az Epson, hogy Magyarországon támogatja a Think Green programot is.

A Think Green program célja, hogy a vállalatok működési szemléletébe bekerüljenek a zöld szempontok. Az Epsonnak milyen tapasztalatai vannak ezen a területen?

A tevékenységünk során pontosan érezzük azt, hogy a gazdasági életben ezt milyen nehéz ezt megvalósítani. A környezetvédelmi elvárásokat ugyanis a legtöbbször – és Kelet-Európában, illetve Magyarországon különösen így van – a gazdasági érdekek fölülírják. A környezetvédelem kevésbé jelenik meg a beszerzési folyamatokban, de bízunk abban, hogy az ilyen programok segítségével ki lehet alakítani egy olyan közösséget, ahol teret kaphat a vállalati környezettudatosság és ahol megmutathatja mindenki, hogy hogy milyen előnyökkel jár, ha egy cég zölden gondolkodik. Például az Epson termékválasztéka is jó példa arra, hogy a zöld alternatívák nem feltétlenül drágábbak. Az Epson tintasugaras nyomtatóinak használata 94%-kal kevesebb hulladékkal, 95%-kal kevesebb energiafogyasztással és 92%-kal kevesebb CO2 kibocsátással jár, ugyanakkor ezek a készülékek ára abszolút versenyképes a lézeres nyomtatással összehasonítva. Sőt azt mondhatjuk, hogy hosszabb távon költségmegtakarítás érhető el a tintasugaras nyomtatók irodai bevezetésével. Bár a nyomtatási költségek hasonlóak, viszont a jelentős áramfogyasztási különbségek révén hosszú távon – különösen a több száz nyomtatót használó nagy irodákban és intézményekben – tetemes költségmegtakarítás érhető el. Működtetésük során minimális a cserélendő alkatrész, az ezzel járó beavatkozások száma, így jelentős logisztikai költséget takarítunk meg, és kevesebb a leaállás a munkafolyamatok során. Emellett pedig számos egyéb környezeti előnnyel is rendelkeznek: nincs ózonkibocsátás, így jobb körülményeket teremtenek a közelben dolgozó munkatársak számára és környezetbarát kellékanyagokat használnak fel. A hideg tintasugaras technológia zöld előnyeit egyébként már több, inkább lézerre szakosodott gyártó is felismerte, egy hasonlattal élve ez egy kicsit olyan, mint az autóiparban az elektromos autók fejlesztése. Ma már mindenki foglalkozik valamilyen szinten a tintasugaras fejlesztésekkel, hiszen ez a nyomtatás zöld jövője.

A Think Green országos online KUTATÁST indított, amelyben szeretnénk megismerni a munkahelyek környezetbarát tevékenységét. Kérjük töltse ki rövid anonim kérdőívünket és nyerjen zöld ajándékokat! A FELMÉRÉST ITT TÖLTHETI KI!

 

 [i]https://global.epson.com/SR/environment/history/

[ii]https://global.epson.com/SR/environment/midterm_vision/

A bejegyzés trackback címe:

https://thinkgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr8315354202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Think Green

Életünk során csaknem 90 000 órát töltünk el a munkahelyünkön. Ugye Ön szerint sem mindegy, hogy ez alatt az idő alatt mennyire ügyelünk a környezettudatosságra? A Think Green program célja összegyűjteni mindazokat a Magyarországon működő vállalatokat, amelyek tesznek a zöld változásért és jó példával járnak elöl a környezetvédelem terén is. A Think Green főtámogatója az Epson Magyarország, további támogatók: Unilever Magyarország, WWF Magyarország, Colliers International, Budapest Airport.

süti beállítások módosítása