Környezetbarát nyomtatás – Tények és tévhitek

Papírgyártásra szánt faültetvények, környezetbarát nyomtatók, hulladékmentes iroda, avagy a nyomtatás zöld útja.

enterprise2.jpg

 

Szinte nincs olyan cég Magyarországon, ahová naponta ne érkezne legalább 2-3 olyan üzleti e-mail, amelynek a végén felhívják a figyelmet arra, hogy ne nyomtassák ki a levelet indokolatlanul, ezzel is védve a fákat. Ez manapság már igencsak elavult megközelítés, mióta „papírgyártásra szánt ültetvényekről” és papírhulladékból fedezik a papírgyártók igényeit. Mindemellett tény, hogy a lézeres nyomtatók nem kevés szemetet termelnek élettartamuk során, de ma már léteznek irodai célra szánt környezetbarát tintasugaras nyomtatók, amelyek passzolnak a környezetvédelmi igényekhez. A nyomtatásra vonatkozó tényekről és tévhitekről lesz szó következő cikkünkben. Manapság az üzleti élet nem működhet nyomatás nélkül, de aki ezt környezetbarát módon szeretné megtenni, annak kötelező olvasmány.

 

Tévhit: a papírgyártás veszélyezteti a fákat!

Azt nem kell bemutatnunk senkinek, hogy a papír mennyivel zöldebb alapanyag a műanyagnál. Nem hiába térnek át a különféle gyártók a papírcsomagolásra, hiszen így jóval kevesebb műanyag-szemét képződik, a papírt pedig újra fel lehet dolgozni, de 1-2 hónap alatt még a vastag kartonpapír is elbomlik, ha nem kerül újrahasznosításra. A környezetvédők azonban sokszor a papírt sem szeretik, mert szerintük a gyártáshoz szükséges cellulóz és növényi rostok miatt sok fát kivágnak. Ma már nem ez a helyzet. A papírgyártók, illetve az általuk alapított szervezet, a Forest Stewardship Council pontosan menedzseli és szabályozza a papírkészítés folyamatát, azaz a felhasznált mennyiségnek megfelelően újraültetik a fákat, azaz a papírgyártáshoz külön az erre célra telepített erdők faanyagát használják. Ha valamilyen papírterméken, nyomtatópapíron látható az FSC logó, akkor az a termék biztosan megbízható helyről származik.

 

Tévhit: a nyomtatás rengeteg hulladékot termel!

A fölöslegessé vált kinyomtatott dokumentumok, papírok szelektíven külön gyűjthetőek, és újrahasznosításuk az egyik legjobban működő folyamat a világon és Magyarországon egyaránt. A hazai piacon is léteznek olyan cégek, amelyek papírtaxit üzemeltetnek, azaz egy zárható dobozban elviszik és megsemmisítik, majd újrahasznosításra előkészítik a feleslegessé vált papírnyomtatványokat az irodákból, így egyszerre megoldott az adatok védelme és a papír-újrahasznosítás. Az viszont tény, hogy a lézernyomtatók élettartamuk során rengeteg veszélyes hulladékot termelnek (tonerek, dobok, egyéb alkatrészek). A tintasugaras nyomtatók technológiájukból adódóan viszont 94%-kal kevesebb hulladékot termelnek, mivel nincsenek gyakran cserélendő alkatrészeik. Összehasonlításképpen: míg egy átlagos irodai lézerkészülékek körülbelül 5kg veszélyes hulladéknak minősülő műanyag hulladékot termel, addig a hasonló kapacitású tintasugaras társa körülbelül 5 dkg-ot. Az Epson tintasugaras nyomtatók és azok alkatrészei például olyan alapanyagokból készülnek, amelyek nem veszélyesek a környezetre. Ráadásul az Epson globális szinten egy patron-visszagyűjtő programot is működtet, amelybe bármely cég regisztrálhat ingyenesen.

 

Tévhit: a nyomtatók igen károsak a környezetre nézve!

A lézeres nyomtatók valóban jelentős negatív hatással vannak a környezetre, ezért érdemes őket tintasugaras eszközökre cserélni. Ez utóbbiak ugyanis 96%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, 92%-kal kisebb a CO2 kibocsátásuk és 94%-kal kevesebb hulladékot termelnek, mint a hasonló kapacitású lézernyomtatók. Mindemellett a lézeres nyomtatók bizonyos mennyiségű ózont juttatnak be felmelegítéskor a levegőbe, amely a tintasugaras nyomtatóknál teljesen hiányzik. Így nem kell a kellemetlen szagoktól tartani az irodában azoknak sem, akik a berendezés közelében dolgoznak.

 

Tévhit: az irodába tintasugaras nyomtató nem való!

Magyarországon jellemzően lézeres készülékek működnek az irodákban. Ennek oka abban keresendő, hogy az üzleti világban a 90-es években kialakult egy általánosan negatív vélekedés a tintasugaras nyomtatásról: lassú, gyakran kell patront cserélni, maszatos nyomtatás, sűrűn elromló készülékek. Ez a vélekedés jórészt abból eredt, hogy 20 évvel ezelőtt még nem voltak irodai célokra kifejlesztett nyomtatók, de ez ma már nem állja meg a helyét. Az Epson például ma már 26 különböző irodai tintasugaras nyomtatót kínál üzleti célokra a Work Force családon belül. Ezek mindegyike a legmodernebb technikával működik, teljesítik az üzleti elvárásokat: gyorsak, költséghatékonyabbak, tökéletes minőségben nyomtatnak, szoftveres megoldásokkal segítik a nyomtatás és dokumentum menedzsmentet. Ráadásul az olcsóbb nyomtatás ebben az esetben találkozik a környezetvédelmi szempontokkal is.

A Think Green országos online KUTATÁST indított, amelyben szeretnénk megismerni a munkahelyek környezetbarát tevékenységét. Kérjük töltse ki rövid anonim kérdőívünket és nyerjen zöld ajándékokat! A FELMÉRÉST ITT TÖLTHETI KI!

A bejegyzés trackback címe:

https://thinkgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr8115261792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.11.26. 17:24:57

Ezzel együtt az a doksi a legzöldebb amit soha nem nyomtatsz ki.

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.11.26. 17:25:50

Ennyi baromságot utoljára a "mérnökiszem" hívónevű ostobától olvastam.

Én bőven emlékszem a tintasugaras csoda megjelenésére, és arra, hogy akkoriban még külön patron volt, a nyomtatófej röhögve bírta a nyomtató élettartamát. Aztán jött a boomerező, sík ostoba nemzedék akikkel el lehetett hitetni, hogy az ő érdekük az 50-100 oldalas tintapatron, amit a piezzoval együtt basz ki a kukába, és veszi a nyomtató áráért az új tintapatront miközben arról óbégat, hogy az öregek felélték az ő jövőjét.
Amúgy az epson tintásai pont ezt az időt hozták vissza, külső tartály, feltölthető, oszt jónapot, vagy négy éve használom, és még a gyári csomagban adott tartalék tinta se fogyott el. Ugyanez a boomerezők igényei szerint lett volna vagy 30 db. patron.

Rohadtul elfacsarodott a világ és egyre ostobább és tanulatlanabb egyedek jutnak döntési pozícióba és alakítják a jövőt.

midnight coder 2019.11.26. 19:54:38

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: Ez anno típusfüggő volt, a HP gyártott ilyen nyomtatókat. Az volt benne a trükk, hogy magát a nyomtatót megvetted akkor 20 ezerért - jó, akkor ez szabad szemmel jobban látható összeg volt, de a vas is sokkal-sokkal drágább volt akkoriban, de a benne lévő patron úgy 100 oldalra volt elég, utána vehettél bele patront egy fél nyomtató áráért. Azóta úgy látszik az Epson is megtanulta ezt a trükköt. Anno a HP megoldásában nem csak piezo volt, de jó kis chip is amivel nyomon követte hogy mikor kell meghalnia, így hiába töltetted újra. Ráadásul igen, beszáradni is tudott, és folyni is. Na, ezért nem lesz nekem soha többé tintaköpködő nyomtatóm.

KékFény6 2019.11.27. 09:15:56

És akkor ott a Brother, aki sokkal olcsóbban adja az utántöltős nyomtatóit, és a tinta is olcsóbb, mint bármelyik más gyártóé...

Thinkgreen 2019.11.27. 17:08:07

@Tesztelo.hu: Az olcsóbb általában kevesebbet tud, a drágább többet. De ez a verseny lényege, hogy a szolgáltatások és árak eltérnek. De a lényeg, a tintasugaras nyomtatás mint technológia, sokkal környezetbarátabb mint a lézer. Úgyhogy a márka már csak másodlagos kérdés, első lépés a technológia váltás.

Thinkgreen 2019.11.28. 10:28:08

@midnight coder: Amit nem nyomtatsz ki azt tárolod egy felhőben, szerveren. Annak is van áramigénye, eszközigénye és infrastuktúra igénye. Tehát az sem zöld, sőt nem tudjuk igazából melyiknek nagyobb az ökólógia lábnyoma, egy nyomtatott dokumentumnak vagy egy elektronikusan tároltnak (időtávot is figyelembe véve)

Természetesen azt kell kinyomtatni ami fontos, a felesleges dolgokat kerülni kell. De a blog arra világít rá, hogy rengeteg szeméttől meg tudod menteni a földet, ha nem lézer nyomtatót, hanem üzteli tintasugaras készüléket használsz az irodában.

Think Green

Életünk során csaknem 90 000 órát töltünk el a munkahelyünkön. Ugye Ön szerint sem mindegy, hogy ez alatt az idő alatt mennyire ügyelünk a környezettudatosságra? A Think Green program célja összegyűjteni mindazokat a Magyarországon működő vállalatokat, amelyek tesznek a zöld változásért és jó példával járnak elöl a környezetvédelem terén is. A Think Green főtámogatója az Epson Magyarország, további támogatók: Unilever Magyarország, WWF Magyarország, Colliers International, Budapest Airport.

süti beállítások módosítása