Környezetbarát nyomtatás, erre még nem gondoltál!

A környezetbarát nyomtatásról, a papírgyártáshoz telepített erdőkről és számos nyomtatási tévhitről beszélgettünk Dobos Csabával, az Epson irodai megoldásokért felelős munkatársával.

fekvo.jpgDobos Csaba, az Epson irodai megoldásokért felelős munkatársa - saját fotó

  • A környezetvédelem és a fenntarthatóság egyre fontosabb a vállalatok számára, az Epson hogyan reagált ezekre a kihívásokra?
  • A környezetvédelem fontosabbá válása, mint trend hatalmas előny az Epson számára, hiszen a saját fejlesztésű nyomtatástechnikai megoldásunk, a tintasugaras nyomtatás egybecseng ezekkel az elvárásokkal. A tintasugaras technológia jelentős környezetvédelmi előnyekkel rendelkezik a hagyományos lézer nyomtatókkal, másolókkal szemben, és mindemellett az Epson a termékfejlesztések és a vállalat működése terén is középpontba helyezi az ökológiai szempontokat. A vállalat nemzetközi szinten vállalta, hogy 2050-re 90%-kal csökkenti a CO2 kibocsátást a gyártás során, illetve teljesen megszüntette a veszélyes anyagok felhasználását minden termék esetében, ráadásul globálisan működtet egy ingyenes festék-visszagyűjtő programot, amelyben bármely cég részt vehet.
  • Pontosan mit jelent, hogy a tintasugaras nyomtatók környezetbarátabbak a lézernyomtatóknál?
  • A két technológia közötti különbség röviden összefoglalható: míg a lézer alapú nyomtatásnál fizikai kontaktus van a papír és a képalkotáshoz szükséges alkatrészek között, illetve a festékport hő segítségével égetik rá a papírra, addig a tintasugaras technológiánál nincs közvetlen érintkezés (sőt nem is szükséges egy csomó olyan alkatrész a nyomtatáshoz, ami a lézerben viszont igen), továbbá nincs szükség hőre, mivel a tintasugaras folyamat ún. hideg nyomtatási eljárás. A technológiai különbségeknek köszönhetően egy tintasugaras nyomtató 96%-kal kevesebb energiát fogyaszt, 94%-kal kevesebb hulladékot termel, és 92%-kal kisebb a CO2 kibocsátása, mint egy hasonló teljesítményű irodai lézernyomtatónak vagy másolónak. Ráadásul a tintasugaras festék kazetták és a gyártás során felhasznált anyagok nem tartoznak a veszélyes hulladék kategóriába, szemben egy lézer készülék toner kazettájával vagy alkatrészeivel. Az Epson évtizedekkel ezelőtt fejlesztette ki ezt a tintasugaras nyomtatási technikát, amely az elmúlt 10-15 évben hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Ez a technológia tulajdonképpen találkozott a környezetvédelmi elvárásokkal, törekvésekkel.

 

  • De önmagában a nyomtatást sokan eleve környezetkárosító tevékenységnek tartják!
  • A nyomtatással és a papírral kapcsolatban rengeteg tévhit él az emberekben. Fontos tisztázni, hogy ma a papírgyártáshoz szükséges fa alapanyag az erre a célra telepített ültetvényekről származik, és nem irtanak ki fákat, erdőket, hogy papírt készítsenek. Ugyanolyan mezőgazdasági tevékenység, mint pl. a gabona termesztés, ahol elültetik a gabonát, learatják, őrlik és feldolgozzák, majd újra elvetik, azaz ez egy ökológiailag fenntartható folyamat. A papírgyártók, illetve az általuk alapított szervezet, a Forest Steeardship Council pontosan felügyeli a papírkészítés folyamatát, azaz a felhasznált mennyiségnek megfelelően újraültetik a fákat ezeken az ültetvényeken. Ha valamilyen irodai papírterméken látható az FSC logó, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az adott papíráru megbízható helyről származik. És ez igaz minden papírtermékre, csomagolásra, nem csak a nyomtatópapírokra. Ráadásul a papír a legkönnyebben újrahasznosítható anyagok közé tartozik, így nem képződik feleslegesen hulladék, hiszen ismét papír készülhet belőle. Természetesen mi is azt gondoljuk, hogy csak a szükséges dolgokat kell kinyomtatni, ugyanakkor a papírhasználat egy abszolút fenntartható folyamat. Viszont az, hogy milyen nyomtatási technológiát használunk, az ma már egy nagyon fontos környezetvédelmi kérdés. Ha tintasugaras nyomtatót választunk az irodába a lézer helyett, akkor nagyon sokat tehetünk a környezetünkért.
  • Beszéltünk arról, hogy a környezetvédelmi szempontokat tekintve a tintasugaras és lézernyomtatók között jelentős különbségek vannak, ezen kívül miben térnek el egymástól?
  • Ha a felhasználók szemszögéből nézzük, akkor három fő eltérést tapasztalhatunk a tintasugaras és a lézeres nyomtatók között. Az első ilyen különbség, hogy előbbiek esetében nincs bemelegedési idő (a lézernél a beégetőművet fel kell fűteni, ami akár 30-40mp várakozást jelenthet), így az első nyomtatott oldal sokkal gyorsabban készül el. A második, hogy a tintasugaras készülékeknél nincs ózontermelés, amelyet a lézernyomtatók esetében kellemetlen szagként érzékelhetnek a készülék közelében lévő emberek. A harmadik pedig az, hogy a tintasugaras nyomtatók kezelése – például a festékcsere – sokkal egyszerűbb. Az irodai használatra szánt készülékekben általában 30-40-50 ezer oldal nyomtatására elég festékpatronok vannak, így nagyon ritkán kell őket cserélni. Ha mégis erre kerül a sor, akkor egyszerűen ki és be pattinthatóak, nem porolnak, nem koszolnak.
  • Általában a nyomtatócseréről és az új készülékek beruházásáról nem a végfelhasználók, hanem a menedzsment dönt. Az ő szempontjukból melyek a legfontosabb eltérések a két technika között?
  • A menedzsment számára egyértelműen a nyomtatási költség a legfontosabb szempont. A tintasugaras nyomtatás pedig abszolút versenyképes a lézernyomtatáshoz képest, ráadásul a karbantartási periódusok jóval ritkábbak, ami további költségmegtakarítást jelent. Sőt ma már a biztonság is egyre fontosabb elvárás, és a karbantartás mentes tintasugaras technológiának köszönhetően el lehet kerülni azt, hogy havonta vagy negyedévente egy idegen szervízest kelljen beengedni az elzárt, védett vagy bizalmas munkaterületekre a lézernyomtatókhoz, a szükséges karbantartás elvégzéséhez. S ráadásul a tintasugaras nyomtatásnál a költségtakarékosság találkozik a környezetvédelmi szempontokkal is, ami szintén több cégvezetőnek fontos lehet.
  • A számtalan előny ellenére azonban az üzleti világban még mindig a lézernyomtatás a jellemző, miért van ez így?
  • Magyarországon van egy nem túl pozitív múltja a tintasugaras nyomtatásnak, amely a 90-es évek közepén alakult ki. Akkoriban sok cég kezdett el tintasugaras nyomtatókat használni, azonban ezek otthoni célokra szánt gépek voltak, így előbb-utóbb probléma lépett fel: kicsi volt a patronjuk, nem voltak elég gyorsak, nem tudták kezelni az irodai hálózatokat, sőt gyakran túlhasználták az eszközöket ahhoz képest, mint amire a gyártó tervezte. Az azóta eltelt 20 évben viszont hihetetlen fejlődésen ment keresztül a tintasugaras nyomtatási technológia. Ma már az Epsonnak is 26 különböző tintasugaras nyomtatója van az irodai használatra szánt WorkForce termékcsaládban, amelyek minden irodai igényt kielégítenek: gyorsak, tökéletes nyomatokat készítenek, igen magas kapacitással bírnak, és minden olyan szoftveres megoldással kompatibilisek, amelyet manapság elvárnak az üzleti életben. Az IT munkatársak például szoftverrel felügyelhetik a nyomtatók aktuális állapotát és rögtön intézkedhetnek, ha beavatkozásra van szükség. Rendelkezésre áll nyomtatásmenedzsment szoftver is, ami a felhasználók nyomtatási kvótáit szabályozza, a dokumentummenedzsment szoftverek révén pedig a szkennelés, a fájlok szétválogatása és mentése is automatizáltan működik.
  • Az Epson milyen célokat tűzött ki a magyar piacon?
  • Alacsony bázisról indulunk az irodai nyomtatók piacán, de évről évre jelentős növekedést sikerül elérnünk, az ügyfeleink elégedettek és ez visszatükröződik az eladásokban is. Az új, modern és környezetbarát tintasugaras nyomtatókban óriási lehetőségek rejlenek. Véleményem szerint nem túlzott elvárás kétszámjegyű növekedést remélni ettől a szegmenstől, és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező 5 év a tintasugaras nyomtatók térhódításáról fog szólni az irodai felhasználás területén.

 

A Think Green országos online KUTATÁST indított, amelyben szeretnénk megismerni a munkahelyek környezetbarát tevékenységét. Kérjük töltse ki rövid anonim kérdőívünket és nyerjen zöld ajándékokat! A FELMÉRÉST ITT TÖLTHETI KI!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thinkgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr7615301180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.11.11. 13:07:01

Környezetbarát nyomtatás = papírra nyomtatás helyett fájlokba rakjuk a dokumentumokat.

BP Romantikája 2019.11.23. 06:15:49

Beragadt a hozzászólásom korábban, megint: Mivel bizonyítható, hogy a tintasugaras tényleg zöldebb? Ráadásul nagyon lassú is.

Think Green

Életünk során csaknem 90 000 órát töltünk el a munkahelyünkön. Ugye Ön szerint sem mindegy, hogy ez alatt az idő alatt mennyire ügyelünk a környezettudatosságra? A Think Green program célja összegyűjteni mindazokat a Magyarországon működő vállalatokat, amelyek tesznek a zöld változásért és jó példával járnak elöl a környezetvédelem terén is. A Think Green főtámogatója az Epson Magyarország, további támogatók: Unilever Magyarország, WWF Magyarország, Colliers International, Budapest Airport.

süti beállítások módosítása